§Zero-You're my everything§

Sziasztok :33 Furán fog hangzani ennyi idő után de úgy döntöttem újra irom a blogot mert ahogy visszaolvastam nem tetszettek meg valahogy az egész történet nem jött be úgy ahogy én azt elképzeltem szóval bízom abban hogy ez jobban fog kisülni megpróbálok jól irni izgalmassá tenni ezt az egészet vagy mi :DD Várom a visszajelzéseteket :* Jó olvasást!
Tündi

Zene hozzá: https://www.youtube.com/watch?v=TtTFhY8CvjM

Csak álltam és bámultam. Nem tudtam mit tegyek szavai hallatán, ami a szívemet vagy háromszor facsarta össze. Összetörve, csalódottan, aggódva, szomorúan, dühösen és hitetlenül néztem Őt. Megakartam állítani, a kezénél fogva visszahúzni, megölelni, elmondani neki, hogy ez mind amit csinál nem számít, mert kint várják, várják, hogy kimenjen arra színpadra énekelni. Látni akarják azt a személyt akit a példaképüknek tartanak. De Ő még mindig csak állt ott velem szemben. Szemeiben a harag lángja égett aktívan. Kezében tartotta a mikrofonját. Némán fürkészett, várta hogy végre mondjak valamit. Ám képtelen voltam rá a keletkezett gombóccal a torkomban.
Ez a csend felemésztett mindkettőnket semelyikőnk nem volt képes arra, hogy kinyögje most mi legyen.
Aztán egyszer csak megrázta a fejét, kihúzta magát, megigazította a haját, aztán keresztül nézve rajtam határozott lépésekkel elment mellettem egyenesen fel a színpadra. 
Tehát meghozta a döntést.
Csalódottan vettem tudomásul, próbáltam feldolgozni a történteket. 
Sokáig csak magam elé bámultan, nem mozdultam semmit,mint aki megfagyott volna.
Tanácstalan voltam. Ezek után mi lesz? Feldolgozom? Tovább lépek?
A válasz: Nem tudom, talán, nem hiszem.
Mert Ő volt a mindenem!